Nagyszalonta

Arany János szülővárosa, Nagyszalonta, Délkelet-Európában fekszik, a Körösök síkságán, átszeli a 46º 56’ északi szélességi kör és a 21º 38’ keleti hosszúsági kör. A település Románia nyugati részének városa, Bihar megye délnyugati részén terül el, a megye második legnagyobb települése, rangja: megyei jogú város (municípium). Nagyszalonta lakosainak száma, a legutóbbi, 2002-es népszámlálás adatai szerint 18 136 fő. Nemzetiségi összetétel: 10 551 magyar (58 %), 7 269 román (40 %), 241 roma (1,3 %), 47 szlovák, 29 más nemzetiségű.
Vallásfelekezetek szerint a népesség eloszlása a következő: református 9118, ortodox 6592, római katolikus 1398, baptista 615, görög katolikus 121, pünkösdista 94, evangélikus 24, adventista 22, unitárius 15, egyéb vagy ateista 137. A lakosság közel negyven százaléka 60 év feletti, 20 százalék a 19 évnél fiatalabb.
Jellegzetes alföldi kisváros, évszázadokon át a mezőgazdaság volt a legfontosabb gazdasági ágazat a településen. Mezőgazdasági területeihez 9313 hektár szántóföld, 5813 hektárnyi legelő, 245 hektár kaszáló, valamint 51 hektár szőlős és 18 hektár gyümölcsös kert tartozik. Emellett Nagyszalonta rendelkezik 889,4 hektár erdővel (zömében bükk és cserfa) Élesd város közelében, jelenleg az élesdi erdőgazdálkodási vállalat ügykezelése alatt áll.
A településnek jelenleg két ipari övezete van, az egyik a Geszti úton, ahol fémipari és élelmiszer ipari vállalatokat találunk. A másik ipari övezet a város délkeleti részén található, ahol bútoripar és lábbeli készítő üzem, csomagolóanyag gyártó, kenderfeldolgozó vállalkozás működik. Mindkét övezet fejlődés alatt áll, újabb beruházók tervezik üzemek indítását. Nagyszalontán jelenleg 700 bejegyzett vállalkozás működik, 270 a kisiparosok száma, 300 kereskedelmi egységet tartanak nyilván.

Nagyszalonta története

Nagyszalonta település első hivatalos említése Zalanta néven 1332-ből való, a nagyváradi püspökség pápai jegyzékében található. A ma is használatos Szalonta megnevezést 1587-ben említi egy feljegyzés. A mocsarak övezte, apró település az 1600-as évek elejéig a Toldi család birtoka volt, lakosainak száma 200-300 fő lehetett. A régióban nem volt nagyobb gazdasági jelentősége, mondhatni eltörpült az útvonalak találkozásánál kifejlődött Kölesér település mellett. 1598-ban a törökök elpusztítják Kölesér várát, s vele Szalontát is.
A település újjáéledése Bocskai István fejedelem nevéhez fűződik, és az 1606-os évben datálódik. A fejedelem ekkor 300 hajdúját adománylevéllel jutalmazza, kiemelve őket a paraszti sorból. Nemesi kiváltságaikhoz letelepedési lehetőség jár, s ugyanakkor védelmi feladatot is el kell látniuk. Az első adománylevél a romos Kölesér várába vezeti a hajdúkat, ott azonban folyamatos a törökök támadása, ezért a vitézek kéréssel fordulnak a fejedelemhez, hadd költözzenek inkább a mocsarak által védett Szalonta településre. 1606. június 3-án megtörténik Szalontán a hajdúk birtokba iktatása. A fegyverek oltalmában bízva a környékbeli lakosok, a Toldi család egykori jobbágyai is a településre költöznek. Jothe Gergely irányításával saját védelmükre várat emelnek. Így a korábbi jelentéktelen település rövidesen virágzó mezővárossá rangosodik.
1607. augusztus 2-án Rákóczi Zsigmond fejedelem Szil és Barmo pusztát a hajdúknak adományozza hősiességük elismeréseként. 1610-ben a Korhány és a Kölesér vizén vámszedési joggal rendelkeznek a szalontaiak, az elkövetkező években földeket vásárolnak a település határában, majd 1625-ben az egész települést megvásárolják addigi gazdájától, a Toldi családtól.
1636. október 6: a történelmi jelentőségű szalontai csata során Győri Jakab hadnagy vitéz hajdúival megfutamítja a túlerőben lévő törököket. Ezzel sikerült I. Rákóczi Györgyöt fejedelmi székében megerősíteni az oszmánokkal szövetkező Bethlen Istvánnal szemben. Ezután 22 évi békés korszak köszönt a településre, menynek során gazdaságilag megerősödik, egyháza és iskolája felvirágzik. Határa 40 ezer holdra terebélyesedik, lakossága jólétben él. Ezekben az években szőlőskerteket telepítenek, meghonosítják a kukorica termesztését. Otthonaikat 1620 táján várfallal, széles földhányással, palánkkal és vizesárokkal vették körül, 1636-ban megépítik a vár központi tornyát. 1658. szeptember 4-5-én a készülő török támadás híre hallatán II. Rákóczi György fejedelem parancsára a szalontaiak elpusztítják erődítményüket (a Csonkatorony ekkor lett csonka).
Lipót király 1700-ban megparancsolta Bihar vármegyének, hogy a hajdúvárosokat írja össze. Elrendelte, hogy mindazok a városok, amelyek azelőtt az erdélyi fejedelmek alatt fegyveres szolgálatra voltak kötelezve, a hadi szolgálat alól fölmentessenek, de jobbágyi szolgálattal ne terheltessenek, csak dézsmát adjanak, és ha jobb viszonyok közé jutnak, a szokott taksát is fizessék meg. Ezzel kezdődött el a bihari hajdúk szabadalmainak megcsorbítása. 1702. március 14-én Lipót császár Szalontát és még 12 hajdútelepülést hg. Esterházy Pál nádornak adja zálogként, s ezzel kiváltságos helyzetén, adómentességén ejt csorbát. 1762-ben a földesúr csalárd módon megszerzi a szalontaiak által ősi jogon birtokolt nagy kiterjedésű pusztákat. Ebbe a helyzetbe nem tudnak beletörődni a város lakói. Pert indítanak az Eszterházy család ellen. A pereskedés 1848-ig tat, amikor is Nagyszalonta visszanyeri egykori jogait.
A 19. század végén a város lendületes fejlődésnek indul. Lecsapolják a lápokat, megnövelve a szántóföldek nagyságát. Iskolák, templomok, állami intézmények épülnek. Ezekben az években a már korábban megépült református templom közelében katolikus templomot emelnek, és létrejön a baptista egyház is a településen. Pezsgő a kulturális élet ez időszakban. A század végén megjelenik a település első újsága, a Nagyszalonta és vidéke című hetilap. Nagyszalontán saját nyomda működik. A településen van könyvtár, megszervezik a rendőrséget, létrejön a vöröskereszt jótékonysági egylet, majd kórházat alapítanak. 1908-tól szabadtéri uszoda működik a városban, vizét átrézi kút biztosítja, mellette kádas fürdő üzemel. Kiépítik a vasutat. Megjelenik az ipar, a csizmadia céhet 1920-ban jegyzik be, pár évvel később a tímárok is szervezetbe tömörülnek. 1872-ben a megalakuló Kisiparosok Szövetsége mintegy 500 mesterembert tömörít. Az 1800-as években a településen három gőzmalom dolgozik, 1895. október elsején Hivatalosan bejegyzik Kemény Simon aprójószág-felvásárló és értékesítő cégét, mely külföldi piacokat lát el évtizedeken át.
A századforduló újabb fejlődési hullámot hoz, a város arculata rohamosan változik, fejlődik. Ezekben az években épül a városháza, takarékszövetkezet kezdi működését, új gyárak jelennek meg, sportegyletek és különböző egyesületek alakulnak, színházi esteket tartanak.
A város lakossága nagyon büszke nagy fiára, Arany János költőre. Halálát követően emlékszobát alakítanak ki kegytárgyaiból, majd az Arany Emlékegyesület megvásárolja a Csonkatornyot, s ott állandó múzeumot rendeznek be a költő hagyatékából.
Nagyszalonta az elsők között állít emléket a 48-as eszméknek, s a forradalom kiemelkedő alakjának, Kossuth Lajosnak. Egész alakos köztéri szobrát 1901 nyarán avatják a város főterén.
Az első világháborút követően a település román fennhatóság alá kerül. Az első „román világ” 22 esztendőig tartott, 1940-ben a második bécsi döntés nyomán a város ismét Magyarországhoz tartozó település lett. 1947. február 10-én a párizsi békeszerződés visszaállítja Romániának 1920-ban megállapított nyugati országhatárát, azóta a település ismét Romániához tartozik.
Az elkövetkező években a település ipara, mezőgazdasága egyaránt fejlődött, egészen napjainkig.